A munkahely olyan, mint a sakk. Ha alacsonyabb beosztásban vagy, akkor csupa paraszt vesz körül és járhatsz gyalog. De ha előléptetnek, akkor egyből mindenki téged akar leütni.

A szex olyan, mint egy számítógépes játék. Szerencsésebbeknek mászkálós-lövöldözős, kevésbé szerencséseknek stratégiai, pecheseknek pedig szimulációs.

Én úgy tudok sörözni, ahogy Lékó sakkozni. Világossal kezdek, néha leütök pár futót, és megesik, hogy berosálok. A végjátékban aztán a parasztlány is királynővé változik.

Megbuktam informatikai biztonság és menedzsmentből, de feltörtem a tanulmányi rendszert, és kijavítottam ötösre.

Egyszer volt egy csúnya balesetem. Légtornász voltam, és egyik pénteken megkértem a főnököt, hogy engedjen el korábban.

A cégnél végre magasabb pozícióba kerültem. Felengedtem a forgószéket. 

A napórák ideje lejárt. Már csak árnyékuk önmaguknak...

Nehéz felnézni arra, aki a lábaid előtt hever.

Feszengek, mint Tommy Lee Jones  egy L'Oréal reklámban.

A gmail jelszavam olyan, mint a farkam. Éppen hogy csak elég hosszú, de soha senki nem jön rá.

A munkahely és a cukrászda: két hely, ahol nyalhatsz a pénzedért!

Azt hittem harminc éves koromra az életem már olyan lesz, mint a Hotel vagy a Monopoly, de ez még mindig csak a Gazdálkodj okosan!

A pókerboltból kifelé menet besípolt a kapu. Még szerencse, hogy vettem a lapot.

Ha a Real Madrid egyszer eladja Kakát, akkor vajon a Kakán is csomót keres?

Egyszer meghívtak egy b*kkake partira, de sajnos nem tudtam elmenni...

Ma lepergett előttem életem filmje. Esélyesnek érzem magam a legjobb férfi mellékszereplő díjára…

Ma lepergett előttem életem filmje. Sajnos nem volt korhatáros.

Előfordul, hogy rosszul használok latin kifejezéseket, és vica versa.

Amikor a tömeg meglát őrjöngeni és sikítani kezd, mindenki meg akar érinteni, a lányok nedvesek lesznek, a fiúk pedig mind elmennek tőlem. Remélem máskor is beosztanak a vízágyúhoz.

Úgy élj, mint a CHF hiteled törlesztője. Maradj mindig pozitív!

Az én kedvenc testrészem az aortám. Eléggé a szívemhez nőtt.

Megint elmaradt az agorafóbiások nagygyűlése a Hősök terén...

Ne feledd, a pálinkád nem az adóbevallásod, hogy évente csak egyszer töltsd ki! 

A haverjaim szerint nem túl menő dolog, hogy Erzsébetnek becézem a péniszemet, de csak mert nem tudják, hogy a teljes neve Báthori Erzsébet, aki bizony szüzek vérében fürdött!

Múltkor vettem egy üveg tizenkét éves whiskyt, de romlott lehetett, mert egész éjjel hánytam tőle.  

Utálom az eufémizmusokat. Na jó, nem utálom őket, de nem tartoznak a kedvenceim közé...

A magyar utakról a Jurassic Park jut eszembe. Állítólag nem spóroltak semmin, az élet mégis utat tör. 

Olvastam egy viccet a levitációról, de eddig még nem esett le.

A kollégáim mind azt kívánták nekem, hogy kerüljek vezető pozícióba. Később kiderült, hogy a villamosszékre gondoltak.

Nincs túl jó fizikumom. Egyszer fel kellett adnom egy sakkjátszmát sérülés miatt.

Sajnos úgy fogok meghalni, hogy nem láttam Nápolyt, de azért túlélem…

Izgatott vagyok, mint Oidipusz anyák napján.

Szerettem volna küldeni egy könyvet a teleportálásról, de sajnos még nem jelent meg. 

Elég csúnya kisfiú voltam. Ha más gyerek rossz fát tett a tűzre, akkor a sarokba állítottak. Engem rendszerint a tükör elé.

Olyan ronda volt, hogy a plasztikai sebész a műtét előtt magának is altatást kért.

Méghogy magyar termék! Kezdjük ott, hogy minden magyar térképen van egy Fót.

Egy vonaton vesztettem el a szüzességemet, de nem lehettem túl jó, mert leadták a talált tárgyak osztályán.

A házasság szent kötelékénél csak egy van, ami erősebb. A közös lakáshitel.

A főnököm olyan, mint a lottó főnyeremény. Sajnos bármikor bejöhet...

Úgy elbeszéltünk egymás mellett, a véleményünk a végtelenben sem találkozott.

Mióta megsasoltam, azóta állandóan azt szajkózom, hogy sirály volt a hollóban a csóka, de galamblelkűeknek nem ajánlom, éjszakai baglyoknak annál inkább.

Voltam zsír-izom arány mérésen, de sajnos nullával nem lehet osztani.

Az alattam lakó jamaikai szomszédok új dílert választottak. Felszállt a fehér füst...

Úgy érzem, be kellene fizetnem egy agressziókezelő tréningre. De ha nem működik én a sz*rt is kiverem belőlük!

Az új mikrofonom selejtesnek bizonyult. Úgy meglepődtem, hogy szóhoz sem jutottam. 

Hogy milyen horgász vagyok? Sajnos kifogástalan...

Olyan arca volt, mint egy temető. Tömegoszlató.

A szexben sajnos jobb vagyok mint Michael Schumacher. Jóval kevesebb gumit használtam el és mindig elsőként értem a célba.

A rádióban ma bemondták, hogy az influenzások többsége továbbra is gyerek. Nem értem, mit gondoltak, hogy időközben felnőttek?

Elég régi autóm van. Akárhányszor megyek érte a szerelőhöz, az mindig egy Kispál nótával indít: „Tízet találtam, tíz hibát..."

Nem vagyok túl művelt. Sokáig azt hittem, hogy az Erőltetett menet egy megerőszakolás története.

„Feldarabolta élettársát egy budai férfi. A részletekért maradjanak velünk..."

Az egyik lábamra rátetováltattam, hogy Karácsony, a másikra pedig azt, hogy Szilveszter. Mond csak, te mit csinálsz a két ünnep között?

A pedofil szerint a nő olyan, mint a bárányhimlő. Jobb elkapni gyermekkorban. 

Ha nincs kedved maszturbálni, rá se ránts!

Amikor bajba kerülsz, az olyan, mint egy unalmas irodai nap. Hirtelen az is fontos, hogy milyen a háttered.

El akartam menni az anonim klausztrofóbiások gyűlésére, de sajnos kiderült, hogy a rendezvény zártkörű.

Mindig is donor szerettem volna lenni, de végül nem volt hozzá szívem.

Maffia családba születtem. Az ultrahangos képemet apám kérésére kikockázták.

A prostituáltakra mostanában rájár a rúd.

Mostanában egyre ügyesebb vagyok a konyhában. Tegnap például gombakrémlevest készítettem. Ma is az lesz, mert maradt még egy kis Canesten. 

Ha a koptatott farmer nem jön divatba, sose lett volna menő cuccom.

A méhecske, miután beporozza a virágot, nem marad a virággal.

A pontosság nagyon fontos a munkám során. Toronyóra beállító vagyok.

Anyámék nem szerettek túlzottan. Amikor eltűntem, egy Macaulay Culkin képet adtak le a rendőrségen.

Olyan idegesítő gyerek voltam, hogy casting nélkül jutottam be egy vicces óvszerreklámba.

A körülmetélés hálátlan téma, bele sem vágnék, mert nem szeretnék több bőrt lehúzni róla...

Farsangkor be akartam öltözni embriónak, de rájöttem, hogy az már voltam.

Voltam stresszoldó kezelésen. Azt mondták, 8 héten belül komoly fejlődést kell elérnünk. Most nagyon aggódom, hogy tartani tudjuk ezt a határidőt...

Az első anális behatolás egy ajándék...de legalábbis jobb adni, mint kapni.

A barátnőm majdnem elhagyott, mert meglátta francia_torok_videok mappámat. A régi nyaralások emlékeit máskor pontosabban nevezem el.

Olvasok egy tanulmányt a pi értékről. Sosem érek a végére.

Az ultrahangon hiába állítottam, hogy nem fogyasztok alkoholt, nem hitték el. Ezek a vesémbe látnak.

A minap elkísértem a barátnőmet ultrahangra a veseköve miatt. A vizsgálat alatt picit elbambultam, majd kirohantam a teremből ijedtemben, mikor azt hallottam az orvostól: Na, gyerek rendben."
A barátnőm kissé mérgesen tudatta velem később, hogy a teljes mondat úgy hangzott, hogy hasi nagyerek rendben", és legalább kiderült a hozzáállásom a dolgokhoz...

Olyan hülye vagyok az üzlethez, hogy nyitottam egy szolárium szalont Szenegálban.

A felnőttkor egyik legkeményebb része, hogy a saját zsebembe kell tömködnöm az összegyűjtött gesztenyét meg üveggolyót.

A minap a telefonom azt írta ki, hogy nincs szám. Megijedtem, hogy Neo küldött sms-t a mátrixból. 

A jó pillanatragasztó manapság már elengedhetetlen!

Heroinos focista szerettem volna lenni, de sosem lőttem be.

Van egy újító filmötletem. A főszereplő egész végig azt hiszi, hogy skizofrén, de a végén kiderül, hogy mégsem!

Sokat teniszeztem. Mindig csere voltam. 

David Carradine utolsó mondata? Hagyjál már lógva!"

Ha kétszer ugyanabba a szarba lépsz, azt másodszor nem moshatod le ugyanabban a folyóban.

A barátnőm egy angyal. Nehéz napjain sajnos bukott angyallá változik...

A szexuális történeteim olyanok, mint egy film. A szereplői kitalált alakok, a valósággal való egyezés pedig a véletlen műve.

Ritka, mint fekete özvegynél a házassági évforduló.

Elvágyódom, mint pedofil a Disneylandbe.  

A vazektómiám óta állandóan összekeverem az orvosi fogalmakat.

Nem vagyok túl szép. Amikor maszturbálni szeretnék, előtte mindig le kell itatnom magam.

Bosszantóan jól érvelt a Feng Shui  mellett, de végül kiszorítottam a sarokból. 

Alacsony, mint tiszavirágnak a nyugdíjkorhatár.

Lehet kevesebb f*szt fogott, mint kilincset, de több helyre jutott be velük...

Az alkohol javítja a memóriát. Részegen olyanokat is felismerek, akik mellett egyébként simán elsétálnék.

Hülyeség, mint sakkban az időhúzás.

Olyan buta volt, hogy a sakkmeccset csak hallgatta.

Minden gondolata aranyat ér. Ami ritka, az általában értékes...

A romantikus filmek alapján ha meg akarsz szerezni egy bombázót egy életre, nincs más dolgod, mint nagyon sietve kiérni utána egy repülőtérre.

A biztonságos szex nála annyit jelent, hogy kezet mos előtte.

Én mindig felismerem a lehetőséget mikor elsétálok mellette.

A thai lányok olyanok, mint a biogyümölcs. Vigyázni kell, mert némelyikük kukacos.

Egyik ismerősöm ijedten mesélte, hogy állandóan halott embereket lát. Megnyugtattam, hogy egy hullamosó esetében ez teljesen normális.

Az orvos szerint inszomniában szenvedek. Nagyon felzaklatott a hír, de azt mondta, ne idegeskedjek, inkább menjek haza és aludjak rá egyet…

A munkahely olyan, mint a nyilvános wc. Aki már benn van, azt nem igazán érdeklik azok, akik kétségbeesetten próbálnak bejutni.

Alacsony, mint kamatláb a spermabankban.

Nem szeretem a vízividámparkokat. A csúszdák a fogantatásomra emlékeztetnek.

Az egyik legkiábrándítóbb gondolat, hogy az életed egy lejárt Truman show, amit már senki sem néz.

A füvesek nem szeretik a Gazdálkodj okosant. Utálnak kimaradni egy körből.

A férfiak olyanok, mint a csecsemők. Hamar büdösek lesznek, megőrülnek a mellekért, imádják a cumit és gyakran üvöltenek az üvegért.

Ne viccelődj a bulimiával! Ők is csak hányatott sorsú emberek.

Ritka, mint jósdában a meglepetés buli.

Tegnap majdnem jelentkeztem egy jósdába jövendőmondónak, de sajnos nem fognak felvenni. 

Tegnap jelentkeztem egy jósdába, de nem feleltem meg. Ha előre tudom, inkább el sem megyek...

A barátnőm szerint egy bunkó vagyok, csak mert egyszer levizeltem egy fát. Igaz, mindez egy bonsai üzletben történt...

A mai fiatalok olyanok a diszkóban, mint a virágok tavasszal. Mozogni csak nagyon kevés tud, de mindegyik be van porozva.

A magyar focinak sajnos matematikai esélye már nincs. Csak a remény maradt.

Kertem nincsen ugyan, de azt tudom, hogy a dugóban a szomszéd sávja mindig gyorsabb!

Ha sietsz az aknamezőn, akkor bizony egyik lábad itt, a másik ott!

Kevés vagy, mint áldozat a párnacsatában.

Nem értem, miért mondják, hogy pesszimista vagyok. Pedig kifejezetten örülök, ha egy pohár félig üres. Úgyis biztos mérgezett...

Nem volt túl jó alakja. Az elvarázsolt kastély tükreiben nézett ki normálisan.

- Miért haltak ki a jedik?
- ???
- Bevezették a lovaggáütést…

Két fénykép beszélget:

Te nézd már itt rajtam ezt a sakktáblát! Rosszul van felállítva, mert a bal alsó sarokban világos, a jobb alsóban pedig sötét színű mező van.
Jaj, ne legyél már ilyen negatív!

Mit csinál a kezdő marketinges a kert végében? Marketing kutat ás…

A pacemakerem nagyon fontos nekem. Egy része örökre a szívemben marad.

Egy kannibál barátom szerint kurvából lesz a legjobb eleség.

Kevés vagy, mint a Számkivetettben a hosszú párbeszéd.

Láttam egy megható pornófilmet. Szem nem maradt szárazon.

Egy halálközeli élmény számomra végzetes. Ha életem filmje leperegne előttem, én már a felénél belehalnék az unalomba.

Szerintem az én őseim nem lemásztak a fáról. Leestek és nem találtak vissza.

Vettem Viagra részvényeket. Fenntartható növekedést várok tőlük. 

Nekem minden nő olyan, mint Usain Bolt rekordja. Egyelőre megdönthetetlen.

Utoljára akkor próbálkoztam nőnél, mikor a 3D moziban megpróbáltam belesni Hermione köpenye alá.

A digitális világ egészen más, mint a papír alapú. Ha elfogy a gigabájt, akkor kénytelen vagy törölni. Ha a papír fogy el, akkor viszont nem tudsz törölni.

Akkora paraszt vagy, hogy azt hiszed, hogy a Tűzgyűrű című film egy almapaprika története.

Egyetlen táncfigurám, hogy a Nagy utazás alatt elkezdem tapogatni a zsebeimet. Hol van a tűz?"

Kispál és a borz rajongó vagyok. Most biztosan sokan azt hiszik, hogy Lovasit fogok idézni, de nehogy már kiszámítsatok!

A szomszédomat csak Friderikusz úrnak hívom, mert meglepő időpontokban zavar, mulatságos indokkal. Mondjuk a gyerekszájban nem ő kérdezett volna, a sót meg mindig tőlem kéri.

Annyi hó esett, hogy a home officeba is csak lapáttal jutottam el.

Elképzelem Istent, amint otthon ül a TV előtt a kanapéján, és egész nap valóságshow formájában figyeli az életünket. Ha nem tetszik neki, amit lát, akkor elkapcsol, ellenkező esetben viszont küld egy szavazatot... 

A kaputelefonom a Für Elise dallamát játsza végtelenítve. Mivel csak a pizzafutár használja, múltkor el kellett hagynom egy hangversenyt, mert az előttem ülő nyakába folyt a nyálam. Kösz szépen, Pavlov!

Sajnos az én életemben mikor Isten megjavít egy ajtót, akkor általában rögtön betör egy ablakot. 

A szervetlen kémia a kémia szerves része.

A régi barátnőim eléggé eltérő személyiségek, de azért volt bennük valami közös...

Vettem egy visszaszámláló órát. 72 órás garancia volt rá, de rosszul járt, így rajtam maradt.

Emlékszem az első melómra. A Balatonon nyaralókat kellett bekenni naptejjel. Nem rossz munka, bár a faházaknál vigyázni kell a szálkákkal.

Egyszer el akartam jutni Katalóniába, de egy bosszantó tévedésből kifolyólag katatóniába kerültem...

Elmentem az egoisták névtelen gyűlésére. Senki sem hagyta szóhoz jutni a másikat.

Barátkozz meg a gondolataiddal. Egy életre össze vagy zárva velük. Kivéve persze, ha magánzárka...

Ha hajszálat találsz a levesdben, ne csüggedj. Inkább adj hálát, hogy nem pöndörödik.

Felkaptam a fejem, mint nekrofil a harangszóra.

A nő egy randin olyan, mint egy világítótorony. Könnyen zátonyra futunk, ha nem küldi a jeleket.

Ellenzem az öngyilkosságot, de ha valaha mégis megtenném, gyilkosságnak állítanám be, hogy feladjam a leckét a nyomozóknak.

Ha jól láttam végre a mozikban van a Folytathatatlan 2.

Az életben miért nincsen undo gomb?

A pi értéke valójában méterben kifejezve pontosan az a távolság a lépcsőháztól mérve, mely fölött már nem vagyunk kötelesek felismerni a lakótelepi szomszédunkat.

A kiadás és a ráfordítás közötti különbséget legjobban az IKEA újsággal tudnám szemléltetni.

Kevésbé ismert kémiai reakció, hogy a padlón elhelyezett LEGO kocka sötétség hatására a gyémántnál is keményebb vegyületté alakul.

Olyan öreg vagyok, hogy még hallottam élőben a Lovasitól, hogy Már elmúltam húsz, de még nem vagyok negyven".

Kedves Agy! Kérünk Téged, ne csináld! Mi még élni szeretnénk. - Az összes többi szerv.

Kedves Szervek! Sokatok hibájából kifolyólag az én életem elviselhetetlenné vált. Kérlek Benneteket, adjátok fel! Nem szeretnék már élni. - Agy

A diplomamunkám nem volt nagy áttörés. Az egyetlen dolog, amit helyesen számoltam benne, az a karakterek száma volt.

Olyan kiábrándító, amikor a barátnőmet hívom, de azt kell olvasnom, hogy „a szám foglalt".

Miért van az, hogy az egyetemen minden szóbeli vizsgám Columbo hadnagynál zajlott?

Megnéztem, és nagyon jó a teszted! - mondta a tanárom, miközben mélyen a szemembe nézett. Ez csak azért volt aggasztó, mert tudtam, hogy erősen selypít...

Egy pillanatra nyerésre álltam a kaszinóban, de aztán fordult a kocka.

Gimnáziumban minden srác az én barátnőmre gondolt szex közben. Sajnos általában azért, mert ő volt ott.

Az életem thermöpülai csata az alkohollal. Én vagyok az erősebb, de sajnos nála jobb az utánpótlás.

A hétfő bűn! Be is kéne tiltani...

Annyi Facebook kapcsolata van, hogy egy egyenletrendszert is csak két ismerőssel tud megoldani.

A Skynet mostanra már rég átvette volna az uralmat, de szerencsére Windowson futott.

Ha igaz az, hogy amit az élet elvesz, azt máskor vissza is adja, akkor én felhívnám az enyémet az árfolyamok fontosságára.

Esélytelen, mint Tourette-szindrómás a Kazinczy-versenyen. 

Kevés teniszes viccet ismerek. Roger Federer fonákjáról sem ismerem a tréfát. 

A gimnáziumi tornatanárunkkal kapcsolatban volt egy olyan érzésünk, hogy az utolsókat rúgja. Ezt főleg akkor éreztük igazán, amikor mi értünk be utolsónak.

A főnököm szerint én vagyok a jobb keze. Rossz hír, hogy az irodában egész nap a f*rkát veri. De legalább balkezes. 

Nem vagyok túl szerencsés. Kiderült például, hogy egyetlen dologra vagyok csak allergiás, de az sajnos pont a saját orrváladékom.

Egyetlen összeesküvés-elméletnek sem tudok hinni, mert a kormány manipulálja őket.

Vajon mit szólna az ősember, akinek a tűzgyújtás még komoly munka volt, ha látna minket türelmetlenül toporogni a mikrohullámú sütő előtt?

Amikor egy cég HR munkatársat keres, akkor a legjobbnak nem kéne előre tudnia a kérdéseket?

Egy gyönyörű gimnazista lánynak az összes tankönyvemet oda szerettem volna adni, de sajnos nem volt meg a kémia...

Megnéztem a Doktor House összes epizódját. Azt nem mondom, hogy sokkal okosabb lettem, de a lupuszt már nagy biztonsággal tudom kizárni.

Azt hiszem a tenisz sem az én sportágam. Eddigi legjobb eredményem egy döntetlen.

Mit mond a kannibál apuka, mikor meglátja halva született gyerekét? „A szeme az enyém!"

Bepereltem egy gyorséttermet egy kinnfelejtett „nedves padló" felirat miatt. Csúszós felületre számítottam, ezért estem hatalmasat.

Honnan tudhatom a Mátrix című filmnél, ha találok egy vágáshibát, hogy az egy hiba a Mátrixban, vagy csak egy hiba a Mátrixban?

Múltkor én voltam a soros mosogatásban, de hamar a Mátrixban találtam magam. Legalábbis felismertem az igazságot, hogy nincs kanál. 

A Mátrix bölcsesség a Star Wars esetében: minden dolognak, aminek vége van, annak talán el lehet adni a kezdetét is.

Hogyan kívánsz szerencsét valakinek, aki Excel vizsgára indul?
- ???
- Egy munkalappal!

A fazongyantázás talán nem a legjobb meló, de legalább lehet saját fan klubod.

Egy ideig gondolkodtam, hogy legyen-e a legfőbb hobbim a kártyavár építés, de aztán gyorsan eldőlt.

Hallottam, hogy a profik építették a Titanicot - az amatőrök a bárkát.De nem értem, tudtommal lényegesen több bárka süllyedt el, mint ahány Titanic.

A káromkodás olyan, mint a rágógumi. Lehet, hogy megnyugtat, de gusztustalan, amikor elhagyja a szádat.

Engem inkább az érdekel, mi történik, ha Pinokkió az hazudja, nagyobb halat fogott, mint az orra.

A tánctudásom olyan, mint a farkam. A fiúk nem irigylik, a nők megmosolyogják, és innom kell pár sört, mielőtt nagy tömegben bemutatom.

Olyan hülye vagy, hogy óvszerekből nyitnál használt gumi kereskedést!

Apám mindent beleadott, anyám pedig igyekezett a legjobbat kihozni magából. De végül csak én jöttem.

Ritka, mint orosz rulettben a visszavágó.

A barátnőmnek szép combjai vannak. Többek között ezért mehet olyan jól a hentesboltja.

Egészen ritka fóbiám van. Rettegek a részletektől, de ebbe most ne menjünk bele.

Olyan gyenge a gazdaság, hogy már az arbitrázs is veszteséges.

Nem bánok jól a pénzzel. Hónap végén rendszerint a saját hamutartómból kell szedegetnem a még szívható csikkeket.

Röntgenvizsgálat? Csak a testemen keresztül!

Annyit tudott a nőkről, mint sziámi ikrek a magányról.

Költőként leírnék bármit, és hagynám az irodalmárokat, hogy belemagyarázzanak valami mélyenszántót.

Kiskoromban olyan szegények voltunk, hogy hónap végén már egészen vékonyan kentük a kaviárt és a lazackrémet.

Megfigyeltem, hogy a füves haverjaim a Himnuszból szilveszterkor mindig csak azt a részt éneklik, hogy régen tép".

Dzsingisz kán betiltotta birodalmában az origamit. Hiába, nem hajt a tatár.

A feleségem nyitott könyv számomra. Be szeretném csukni!

Megnyitottam az Usain Bolt Pénzügyi Tanácsadó Irodát. Nem tervezünk hosszú távra!

Vittem könyvet a színházba, de nem tudok olvasni a sorok között.

Nagymamám ügyvéd volt. Karácsonykor annyit ettem, hogy a beigli előtt alá kellett írnom egy nyilatkozatot, hogy saját felelősségre fogyasztom...

A kaptár egyik részében Milla Jovovich a kamerába bámulva azt mondja, hogy 177 napja nem látott élő embert. Felmerül a kérdés, hogy akkor minek van kisminkelve?

Lottóötös tanácsadást vállalok, tippek, stratégiák csak nálam!

Mi a félelem mértékegysége? A paraméter!

Olyan rossz focista voltam, hogy a Nike azért fizetett, hogy ne az ő cuccaikat hordjam.

A kormány olyan hiteltelenné vált, mint Zidane egy samponreklámban.

Mi történt a Robotzsaruval? A rendőrök lekapcsolták.

A múltkor a barátnőm telefonált, és azt mondta: ne haragudj, drágám, de ez a fasz belémjött". Szerencsére félreértettem, és valójában nem karambolozott.

Csont és bőr vagyok, de azért elmegyek a fogyókúratáborba. Nincs veszteni valóm.

Az időutazás mikor megy ki a divatból?

Olyan magányos vagyok, hogy már a Cleverbot sem válaszol.

A tesztek fontosságáról - Nem mindegy, hogy a gatyádban valami éppen:

a, csorog  vagy b, csorog

A bútorfelújítás eredménye vajon a régiből új, vagy újból a régi?

Láttam egy hirdetést, miszerint „két év alatt érettségi". Nem bírnám, engem az a 4 óra is megizzasztott...

Már több helyen láttam történetek, események, személyek mókás leírását pusztán filmcímekkel. Az ötlet annyira megtetszett, hogy íme, összeállítottam Közgázos éveim történetét ennek szellemében:


Gólyatábor - Beavatás
Matekos tárgyak teljesítése - Egy csodálatos elme
UV előtt - A remény rabjai
Utolsó vizsgaidőpont - Menni vagy meghalni
Tárgyújrafelvétel - Feltámad a halál
Puskázás - A tökéletes trükk
Puskázás szigorlaton - A nagy balhé
Puskázás lebukással - Nincs bocsánat
Tippelés a tesztkérdésen - Hatodik érzék
Számvitel szigorlat - Kutyaszorítóban
Demonstrátorkodás (tanársegéd) - A tégla
Buli a csoporttársakkal - Alkonyattól pirkadatig
Erasmus - A hobbit: Váratlan utazás
Ösztöndíj felvétele - Egy maréknyi dollárért
Diákhitel felvétele - Gettómilliomos
Diákhitel visszafizetése - Végtelen történet
Diplomavédés előtt - Halálsoron
Diplomavédés közben - A rettenthetetlen 
Diplomavédés után - Életrevalók

Egy kártyaparti története eszperente nyelven:

Egy remek meccs

- Keverd meg rendesen, el ne cseszd!
- Rendben. Mehet. Te kezded!
- Emelek hetet.
- Ej, ne tedd!
- De-de! Kegyetlen leszek…
- Ez esetben ezeket elteheted, nem nyerhetek.
- Te vesztes. Kellemetlen lehet.
- Egy cseppet. De ne hetvenkedj!
- Rendben. Keverek.
- Legyen kettesed, meg hetesed. Nekem ez tetszene. Nevettetne.
- Hehe. Te sem leszel kedvesebb, ez cseppet sem remek. Elkeseredtem.
- Keveset tehetek. Elverlek, ezt szeretem. Emelsz-e?
- Megtehetem. De erre nem. Befejeztem. Megyek, reggel kelnem kell.
- Ejnye. Egy feles sem kell neked? Vettem egy Becher’-t.
- Kedvelem, de nem. Mennem kell.
- Persze-persze. Legyen fekhelyed kellemes, kedves ellenfelem!
- Neked nem ellenben!

K.D.

Szerző: kdave20  2010.06.08. 21:07 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása